A Megtörtént eseményből bármikor naptár eseményt lehet készíteni (tehát oda vissza működik).
Ez azért fontos, mert ha pl. felhívtam egy ügyfelet, nem kell felvennem az ügyfélhez is és a naptárba is, hanem csak az egyik helyre (lenti kép).A Crm rendszer Naptárban megoldottuk, hogy több eseményt át tudjunk egyszerre mozgatni, akár hónapokkal előre (vagy hátra). Magamról tudom, hogy nem szeretem a végre nem hajtott eseményeket egyenként áthuzigálni – nekem ez nagy könnyebbség.
A jelenlegi levél sablonok a Crm Guruban nagyon jók arra, hogy egyszer kell megírni egy sablont és a kimenete tetszőlegesen email, nyomtató, pdf, vagy képernyő lehet. Van azonban egy hátránya: a közös formátum miatt nem lehet linkeket, táblázatokat, képeket beágyazni. Az új verzióban létre lehet hozni Richtext formátumú levél sablont (ez a jelenlegi) és Html formátumú levelet is, tetszés szerint (a képen a Html levél szerkesztője látható).