Leírás
Megrendeléshez kattintson ide:
A CRM szoftver nélkül a Projekt szoftver nem működik!
A Projekt szoftver segítségével folyamában tudja kezelni az ügyfél eseményeket
- Ha árajánlatot kér az ügyfél, Ön elkészít egy új projektet, melynek elkészítése néhány másodperc, hála a Duplikálás funkciónak.
- Az ügyfél kiválasztása után néhány kattintással felviszi a tételeket, melyek között ott vannak az ügyfél által kért dolgok, de azok a tételek is, melyek költségként jelentkeznek a projektben például Árajánlat készítés.
- A tételek automatikusan felveszik a kiválasztott termék tulajdonságait, de tetszőlegesen át lehet írni őket.
Képet is lehet rögzíteni a tételhez, mely megjelenik a nyomtatványon. - Ekkor már a naptárban fel tud vinni egy eseményt, melyben kiválasztja a jelenlegi projektet és az Árajánlat készítés tételt.
- Miért jó ez? Mire elkészíti az ajánlatot, a projekt automatikusan kiszámolja, hogy mekkora költség volt Önnek, az árajánlat készítése. Honnan tudja ezt a program? Munkatársanként fel lehet vinni az órabért. A Vizuális Naptár a háttérben összeköttetésben áll a Projekt szoftver, így akár utólag is módosíthat a naptár bejegyzésben (például megnöveli az intervallumot), mert automatikusan frissítődik és a program percre pontosan kiszámolja a költséget.
- Egy kattintással létrehozza az Árajánlat fejlécet és kitölti a címet és a lejárati dátumot. Igény szerint fejlécet és láblécet is szerkeszthet. A tételeket nem kell létrehozni az árajánlathoz, hiszen azok – az egyszer már létrehozott – projekt bevétel tételei lesznek, ahol kipipálta, hogy Legyen rajta a nyomtatványon.
A kis nyomtató ikonra kattintva megtekintheti az árajánlatot, melyet kinyomtathat nyomtatóra, vagy PDF-be. A program automatikusan csoportosítja a tételeket a nyomtatványon és csoportonként összesíti. Például egy árajánlatban külön csoportban lehetnek a munkadíjak és a tételek. Ilyenkor a program külön összesíti a munkadíjakat és a tételeket.
Már kész az árajánlat és kiderül, hogy a végösszeg túl kevés, de sok tétel van, hogy egyenként átírogassa az árakat?
Háromféleképpen tud árat növelni:
- Tételek árainak növelése százalékosan: minden tétel nettó árát megnöveli egy megadott százalékkal
- Fix összeg hozzáadása minden tételhez: a megadott összeget hozzáadja az összes tétel nettó árához
- Fix összeg szétosztása a tételek között: a megadott összeget szétosztja egyenlően a tételek között.Ha például 10 tétel van és 4000 Ft-ot ír be, akkor 400 Ft összeggel növeli meg minden tételt. Így el lehet érni, hogy egy nagyobb összeggel megnövelje az árajánlatot úgy, hogy egyenlően szétosztja a tételek között.
Különböző beállítások segítenek testre szabni a nyomtatvány kinézetét
- Nyomtasson végösszesen láblécet?
- Nyomtasson Csoport fejlécet?
- Nyomtasson Csoport láblécet?
- Nyomtasson Csoport nevet?
- Csoport fejléc minden oldalon?
A szerződést az Árajánlathoz hasonlóan néhány kattintással el tudja készíteni.
Megrendelés után tételenként ki tudja osztani a feladatokat különböző kollégáknak. A kollégák, ha elvégezték a feladatot, kipipálják az “Elvégezve” jelölőnégyzetet és rögzítik az elvégzés idejét.
Hogy történik a számlázás? Néhány kattintással: a számlázó munkatárs megnyitja a projektet és rákattint a
- Számla készítés Bevételből (ki nem számlázott tételek)
- vagy a Számla készítés Bevételből (ki nem számlázott és elvégzett tételek)
- vagy a Számla készítés Kiadásból (ki nem számlázott tételek) gombokra és a program megnyitja a számlázó ablakot és automatikusan mindent kitölt: az ügyfél adatait és a tételeket is. Ez rengeteg időt takarít meg: a számlázó személy nem kell végig kérdezze a munkatársakat, hogy milyen tételeket számlázhat ki a projektből: csak rákattint a fenti menük valamelyikére és már nyomtatja is a számlát (persze előtte, ha akar még módosíthat pl. az átutalási határidőn)Ha a projekt bármilyen új fázisba került át (például Árajánlatot vár, Árajánlat elküldve, Munka elkezdve, stb.) más színnel jelenik meg a projektek között, így egy pillantással látni lehet, hogy milyen projektek hová tartoznak.
Nyomon tudja követni a projekt fizetési részleteit, a számláit stb.
Ha elkészült a projekt, lezárt állapotba teheti, így feleslegesen nem foglalja a helyet (de bármikor visszatehető Aktív állapotra).
Külön projektet nyithat például “Szabadidő” néven, hogy a munkatársai teljes munkaidejéről tiszta képet kapjon. Ilyenkor a projektbe fel lehet vinni olyan tételeket például Reggeli, Ebéd, Cigarettázás, Kávészünet, stb. Szeretné tudni, hogy például havonta mennyi idő megy el cigarettázásra összesen? Ha igen, akkor a Projekt kezelő rendszerünk a megoldás Önnek!
Futtatási környezet
A szoftvert Windowsra (Windows XP, 8, 8.1, 10) készítettük, de van lehetőség arra, hogy Macintosh-on is fusson. Ehhez azonban szükséges egy harmadik fél programja is, amivel egy Windows-t tudunk futtatni az Ön Macintosh-án.
Mi ezt teljesen ingyenes beállítjuk Önnek, ha megvásárolja a szoftverünket, vagy legalább 1 éven át bérli.
Natív Mac-es Projekt szoftvert külön, egyedi fejlesztési keretek között készítünk! További információ
Videók a szoftver használatáról
Projekt kezelő rendszer – Projekt szoftver alapok
Projekt kezelő rendszer – Projekt sablon csoport kezelése
Projekt kezelő rendszer – Új projekt készítése
Projekt kezelő rendszer – Árajánlat készítése a Projekt szoftverben
Egyedi fejlesztések
Egyedi fejlesztést minden olyan ügyfelünknek készítünk, akik rendelkeznek érvényes frissítési díjjal. Ellenkezőesetben az egyedi fejlesztés ajánlatába beleépítjük az aktuális frissítési díjat is – külön, látható tételként és nem rejtett költségként.
Frissítés és verziókövetés
Ha vásárolja a szoftvert: a vásárlástól számított egy éven át ingyenes a frissítés! Az egy éven túli frissítés ára az aktuális ár 20%-a.
Bérlés esetén: a bérlés teljes időtartama alatt folyamatos a frissítéssel rendelkezik.
Felhős verzió
Ha felhős rendszerben szeretné a szoftvert, akkor annak további havi díja van: 4 990 Ft+Áfa / hó
- Előnye: az internet segítségével bárhonnan elérheti a szoftver segítségével tárolt adatait.
- Hátránya: a szoftver sebessége jelentősen függ az Ön internetének sebességétől.